Csütörtök

Emlékszem kölyökkoromban, amikor nyaralni mentünk, az utolsó héten mindig azt számoltam, hogy hány napot kell aludni indulásig, és minden gondolatom az elöttem álló vakáció körül kóborolt. Megálmodtam a napsütést, elterveztem, hogy milyen homokvárat fogok építeni a vadiúj lapátommal, focizom Apuval, rengeteg fagyit eszem majd, és egy csomó, eddig számomra ismeretlen csokoládé, cukorka lesz a zsebemben. Mióta (nem teljesen) felnötté váltam, ezek az élmények kezdtek elmaradozni az életemböl.

Mégis egy ideje egy kicsit újra gyermeknek érezhetem magam, újra számolom a napokat, és minden gondolatom egy téma köré csoportosul. A varázslat neve: Counter Strike

Hagyjuk is talán az eseményt megelözö napokat, hiszen Istennek hála (nem Hopaknak) minden héten elérkezik a várva várt nap, amit a naptárban is átsatíroztam pirossal ; a Csütörtök.

Reggel amikor felkelek, azzal a tudattal ébredek, hogy megváltoztam. Kegyetlen gyilkos lett belölem, akitöl tartani kell, hirtelen haragú mészáros, ugyanakkor félelmetes taktikai érzékkel megáldott rettenthetetlen harcos. Útban a de_hunoffice felé, már vezetési stílusomon is látszik, hogy nem vagyok akárki, Mercedeseket meghazuttoló gyorsasággal szorítok le bárkit az utakról az erre az alkalomra zöldre átfestett, tankká avanzsált Hotel Combóval. Belépvén a kapun, az elözö naphoz képest rengeteg dolog változott, még a fönököm utasításai is nehezen zökkentenek vissza a valóságba. Dolgát végezvén a külsö szemlélö érdekes eseményekre lesz figyelmes akaratán kívül: több, általában komoly ember, pisztolyt formálva az ujjával rohangászik, és néha úgy csinál, mintha hatalmas kínok között összeesne, söt, még a jól felismerhetö trrrrrrrssssssss, vagy aaaaaaaaááááááááá hangot is modulálja. Én már a játékban érzem magam. Figyelem, hogy Törp mikor indul a konyhába üdítöért, lassan, minden mozdulatomat megfontolva felkelek székemböl, és késemet elökapva utána lopakodok, gondolván meglepem. Erre azonban ö is számít, egy hirtelen ugrással oldalt gördül, és pisztolyával félfordulatból célzott lövéseket ad le rám. Felismerve a veszélyt én is fedezékbe húzódom, de mire ez sikerülhetne, hátulról Panadol gigászi méretü tört döf a hátamba. Engem már csak az vígasztalhat, hogy free look módban végignézem, ahogy Panadol elégedett mosolyát Looser sorozata az arcára fagyasztja, Fakír pedig „lerusholja" Törpöt, miközben Atus és Balu megfontolt módon kempel valahol, hátha Fakír és Looser támadása nem jár sikerrel. Természetesen a kör végeztével minden kezdödik elölröl.

A munkaidö lassan lejár, ha lehet mégnagyobb agresszivitással küzdöm magam haza a még mindíg zöld, de már vadászgéppé változott Comboval.

Hazaérkezve gyorsan kiabálok egyet a Kedvesemmel, aki pont most tette mosásba azt a nadrágot, amiben minden szeánsz alkalmával játszom, és hirtelen kivasaltatom vele, hogy ha félig vizesen is, de felvehessem. Kérem, rendnek kell lennie. Már jármüvemnél járok, amikor eszembe jut, hogy nem húztam fel a kabalagyürümet. Visszarohanok, felveszem, elfelejtek köszönni, elviharzok. A lépcsön futólag bevillan szegény Kedvesem arca, aki az ö saját lelkében úgy érzi, hogy öt már nem is szereti senki, hiszen itt hagyják valami buta lövöldözés kedvéért. (különben is, miért nem az álatkertbe megyünk lámát nézni, és ha már erröl beszélünk, hogy jön ide a „kemping", ráadásul a Fri biztos valami nö, mondjuk Frida, azért siet ez a szemét)

Lassan teljesen hatalmába kerít a harc szelleme. Remeg a kezem a kormányon, rockzenét hallgatok, taposom a pedált, szitkozódom, ezek az idióták nem értik, játék van és én sietek.

Megérkezvén boldog mosoly terül el az arcomon; végre a helyemen vagyok!

Szertartásosan köszöntök mindenkit, elfoglalom a gépem, gondosan beállítom a szerkezetet, értékelem a CSK-k választását, kezdhetünk.

6 óra gyönyör. Leírhatatlan, megfoghatatlan, utolérhetetlen. Taktikát eszelek ki, gyilkolok, védekezem, támadok, kihúzom magam, ha sikerül megmentenem valakit, besöpröm a dícséreteket és elismerést egy-egy jó megoldásom után. Hopakot és Stinget már a való életben is meg akarom gyilkolni, ugyanakkor emberfeletti hálát érzek mondjuk Panadol és Könyörtelen felé, akik megmentenek a dotált pozíciótól.

Utánozhatatlan érzés.

Azonban minden jónak vége szakad egyszer. Még megpróbálok rávenni mindenkit egy utolsó összecsapásra, szememben könnycsepp csillog, elbúcsúzunk megegyezve abban, hogy jók voltunk, és hogy Fri holnap elkészíti a statot.

Gondolataim nehezen szakadnak el a harctól. Hazafelé újra és újra végigjátszom a csata minden pillanatát, alig figyelek, kocsim szélvédöjén a bomb has been planted villog, és benézek még a balkezes utcákba is, hátha van ott valaki, akire löni kell.

Ismét otthon. Bánatosan készülök aludni. Lefekszem, de az agyam még mindíg csak pörög és pörög. Megvitatom magammal, hogy mit csinálok majd másképpen, megfogadom, hogy csak a Hopakkal egy csapatban fogok játszani, és elhatározásaimban megnyugodva elalszom. Félig. Utolsó ködös gondolataimmal a mellettem fekvö csodás teremtésre gondolok, aki duzzogva, de engedékenyen hozzájárul csütörtöki eltávozásaimhoz, és a legszebb eszembe jutó gondolattal búcsúzom töle: Colt M4A1-nél is szebb álmokat, aludj jól Drágám!

(chilike)