Utolsó pillanat

(megtörtént eset feldolgozása)

Várok. Tudom, hogy jönni fognak, de várok. Gyomrom összeszorul, a közelgő csata előszele borzolja idegeimet. Nézem, ahogy bajtársaim elfoglalják helyüket. Szeretném ha nem kellene elveszítenem egyikőjüket sem, hiszen sok borzasztó dolgon mentünk már együtt, egymást támogatva keresztül. Lábdobogást hallok, ujjam a ravaszon, lábam elgémberedve, testem csak félig fordítva az általában hosszú most mégis megdöbbentően rövid folyosó felé. Hirtelen néma csönd támad. Vihar előtti csönd. Anyámra gondolok, a kedves és szerető nőre, majd a látókörömben gubbasztó Hopak , Fri, Balu anyukája is eszembe jut, nehezen tudnám megmondani miértjének okát, de eszembe jutnak. Nincs időm tovább gondolkodni. Hirtelen egy apró valami csapódik be a folyosóra, majd robban fel. Itt vannak! A robbanás szele ugyan nem érintett meg, vártam is, hogy ez fog történni, reagálásom ésszerű, mégsem eredményes. Lövök ugyanis, ahogy a csövön kifér, de még egyetlen ellenség sem lépett be a célkeresztbe. Kifogy a tár, megnyugszom, élek. Töltök. Hálát adok az Istennek, hogy több tár lőszer van nálam, mint amennyit valaha is ki tudok lőni. Felpillantva, nem látok semmit. Sokáig tart mire megértem, egy villanót dobott be valaki, én pedig, mintha egy jó nő lenne, szemezek vele. Elég szarul érzem magam. Kék feliratok villannak fel, példát veszek Hopakról, és bár tényleg semmit sem látok lövök, mintha muszáj lenne, ismét töltök, már látok, lövök tovább. Furcsa mód, Fakír és Rebell a haláltusájukat vívják, nem szándékosan ugyan, de én vagyok a gyilkosuk. Nem is értem. Mindegy. Nincs időm gondolkodni. Balu meglepve saját magát is elvágtázik az ellenség irányába. Összeszorul a szívem, már vérzik. Meghal, én sírok. Sting lőtte le. Bosszút forralok, kilépek a garázsban álló autó fedezékéből, feldereng előttem Balu arca, az emlék fáj nagyon. Sting tudja, hogy meg akarom ölni, Ö is eltökélt, nem akar meghalni. Több találatot is kapok, megrémülök, fedezékbe vonulok. 12 HP-m van. Egyetlen mondat villog a fejemben: Le tudod lőni! Le tudod lőni! Tévedek.

Egy gránát repül felém. Tudom, hogy meghalok Az idő, mintha megállna. Felpattanok, megpróbálok elfutni, de lelkem legmélyén tudom, hogy nem úszhatom meg. Lepereg előttem az életem. Egyenlőre nem tudom, hogy hol rontottam el. Jól vásároltam, eredményesen harcoltam, tudom, hiszen emlékszem minden pillanatra.

Megfogadtam szüleim tanácsát, kitartó, engedelmes, törekvő fiatalságom nyiladozó virága mégis értelmetlenül, véresen hull a porba. Fiatal vagyok még a halálhoz, alig éltem 2 percet ! Nincs igazság a földön. Rebell és Fakír kínoktól gyötört arca elégtétellel tölt el, de nem nyugszom meg. A gránát lassan becsapódik, utolsó lépéseimet teszem. Ismét felidézem Balu halálát, gyötör a bűntudat, hogy nem bosszulhattam meg. Belémhasít a félelem, utolsó lépéseimet teszem meg a megváltó halál felé. A robbanás felhangzik a hátam mögött, nincs menekvés. Még van időm rápillantani Fri arcára, szemeiből megható szomorúságot olvasok ki, arcán könnycsepp csordul, keze ökölbe szorul, tudom, hogy meg fogja bosszulni a halálomat. Elkap a robbanás ereje, felrepít a magasba, mire a földre érkezem, már nem élek. Nem érzek fájdalmat, az utolső, még élve látott kép lebeg a szemem előtt. Egy Isteni gombnyomásra azonban már a térképet látom, majd Hopakot és Frit, akik legyalázzák az ellenséget, végül általános megrökönyödésre reinkarnálódom. Szeretettel üdvözlöm társaimat, esküt teszek, hogy megvédem őket. Elfoglalom a helyemet. Várok. Tudom, hogy jönni fognak, de várok.

(chilike)